
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian jó szándékkal utaztatok ide, messzi országokból. Föl kell ismernünk mennyire szerencsések vagyunk egyszerűen azért, mert eljutottunk ide. Bodh Gayán lenni, és lencsés rizst enni már önmagában elég. A sztupa erejét érezni is elég.
Általában a tudat kitágítása, teresítése sok erőfeszítést igényel, viszont itt ez megtörténik bármilyen meditáció vagy különleges cselekvés nélkül is. Ez Buddha mindent átható bölcsességének ereje. Ezért úgy gondolom ez önmagában már elég. Viszont a jó szándék mégis nagyon fontos.
A világban egyre jobban előtérbe kerül az erőszak. Harcolnak, hadakoznak az „én”-ek. S mivel a világ egyre szennyezettebb lesz, képesnek kell lennünk az együttérzés könnyed megnyilvánítására. Bármit is cselekszünk itt, ajánljuk fel mások javára, hogy távozzon az erőszak és tisztátalanság a világból.

Gyakorlási lehetőségek a sztupánál
Körüljárás
Az érdemek halmozásában kiemelkedő szerepet töltenek be a sztupák, mint szent tárgyak. A „Sztupa körüljárása” szutra a következőket mondja:
„A sztupák körüljárása által elkerülhető az éhes szellem, állat, félisten, hosszú életű isten, pokollény és vallástalan ember formájában, vagy a Buddha által meg nem látogatott helyeken történő újjászületés.
Elnyerhető a hosszú élettel megáldott isteni vagy emberi létforma, nem zaklatnak éhes szellemek, emberevő vagy másfajta lények. Világkorszakok százain át nem születsz meg csökkent képességű vagy érzékszervű emberként. A sztupák körüljárása által elnyerhető a tökéletes vitalitás és kitartás. Mivel e cselekvés mentes a lustaságtól, így a tudat se lustulhat el. Elnyerhető a hatféle tisztánlátás is. Arhattá lehet válni, túllépve a zűrzavaron, és magas szintű lelki képességek és erők alakulnak ki. Végül megvalósul Buddha szent jelektől ékes arany teste.”
Sok más eredményt sorol fel az „Együttérző szemű” és a „Tanácsok Szengyál királynak” szutrák:
„Ha valaki odaadással telve körüljár egy sztupát vagy Buddha szobrot, elkövetkező életeiben ellenségei is szolgálni fogják őt. Jó képességű ember lesz, akit mások tisztelni és kedvelni fognak. Az átmeneti és végső jótétemények száma végtelen, a körüljárás nagyszerű módszer a zavar eloszlatásához és az alsó világok kapuinak bezárásához. Ha valaki egyszer körüljár egy sztupát, vagy leborul előtte, teljesen megtisztul bármilyen rossz ujjászületés karmájától. Nem tér vissza a lét körébe, majd eléri a teljes megvilágosodást.”
Biztos vagyok benne, hogy már hallottad Dzsinpa Pelgye történetét. Dzsinpa Pelgye már nyolcvan éves is elmúlt, amikor elhatározta hogy szerzetes lesz. Családja csúfolta és gúnyolta, ezért úgy döntött, hogy kolostorba vonul. El is ment, mégpedig abba a kolostorba, ahol Sáriputra arhat volt az apát. Viszont Sariputra a következő szavakkal elutasította őt: - Sok mindent kell itt megtanulni, és te már túlságosan öreg vagy ehhez. Mindemellett nem rendelkezel a szerzetessé válás okával.
Dzsinpa Pelgye nagyon elkeseredett. A kolostorból átbandukolt egy közeli parkba, és csak sírt és rítt. Sakjamuni Buddha, aki folyamatosan figyeli az élőlényeket, együttérzése és különleges képessége által azonnal megjelent a parkban. Megkérdezte az öreget:
- Mi a bajod, öreg? Mi történt veled?
Dzsinpa Pelgye elmondott mindent. Buddha a következőket mondta neki:
- Sáriputrával ellentétben én beteljesítettem az érdem és bölcsesség kettős halmozását, és látom, hogy te mégis rendelkezel a szerzetessé válás okával.
Dzsinpa Pelgye ezután Buddha egy másik tanítványának, Maudgaljajánának a gondjaira lett bízva, aki magasan fejlett szellemi erővel rendelkezett. Viszont egy nap a kolostor egy fiatal szerzetese megviccelte az öreget, aki ettől teljesen elkeseredett. Nem szólt a mesterének, és otthagyta a kolostort azzal az elhatározással, hogy a folyóba öli magát. A partra érve még imádkozott egy utolsót: „Mivel képtelen vagyok kolostorban élni ebben az életemben, azt kívánom, hogy a következőben már fiatal koromtól kezdve legyek szerzetes” mondta, majd belevetette magát a vízbe.
Tisztánlátó képességével Maudgaljajána épp keresni kezdte az öreget, és látta ahogy éppen a folyóba ugrik. Maudgaljajána azonnal ott termett, és kihúzta az öreget a vízből, aki ettől annyira zavarba jött, hogy meg sem bírt mukkanni egy ideig. Miután összeszedte magát, szépen elmondott mindent a mesterének, aki közölte vele, hogy az ilyen magatartást a „szamszarától való teljes undorodás” hiánya okozza.
Maudgaljajána megkérte Dzsinpa Pelgyét, hogy kapaszkodjon bele a csuhájába, együtt felrepültek az égbe, majd tova egy óceán fölé, amelyből egy nagy csonthegy magaslott ki. Leszálltak a hegyre, és az öreg megkérdezte:
- Mi ez itt?
- Ez a tengerben élő legnagyobb testű halak csontjaiból van. – felelte Maudgaljajána – Ilyen voltál te is egyik előző életedben.
Dzsinpa Pelgye haja égnek állt, és felébredt benne a szamszarától való teljes undor. Bár nyolcvan éves már elmúlt, amikor elkezdte a dharmát gyakorolni, még abban az életében megvalósította az arhatságot.
Buddha egyszer elmondta, hogy Dzsinpa Pelgye rendelkezett a szerzetessé és arhattá válás által az ösvényen való járás okával, ugyanis egyszer nagyon régen, egy előző életében egy légy volt, amely a levegőben terjengő trágyaszagot követve körülrepült egy sztupát, vagyis egy szent tárgyat.
Még ha nincs is jelen az erényhalmozás szándéka, egy szent tárgy körüljárása erényes tetté válik a szent tárgy ereje által. Hasznos dolog emlékezni a sztupa ilyen hatására.
Nagyon erőteljes az a sztupa, melyet megtöltenek a „dharmakája relikviái” nevezetű négyfajta erőteljes mantrával. Ha az ilyen sztupán átfújó szél utána megérinti az embereket és állatokat, képes megtisztítani őket az alsó világba születésük karmikus okaitól. Ha egy sztupa pora csak megérinti is a lényeket, az is áldásos hatású. Szent tárgyak körüljárása megtisztítja a megszegett pratimoksa fogadalmakat, az öt azonnali hatású negatív cselekedet szennyezett karmáját, és a három alsó világba születés okát.
A körüljárás erőteljes gyakorlat. Lényege az erős odaadás és a csapongástól mentes figyelem. Mivel hatalmas mennyiségű érdem szükséges a megvalósítás és a megszabadulás gyors eléréséhez, ezért próbáljuk meg a lehető legtökéletesebb módon végezni a körüljárást, vagyis használjuk egyszerre a testünket, hangunkat és tudatunkat. Ha körüljárás közben szórakozott vagy, esetleg pletykálkodsz, a gyakorlat nem fog tökéletes módon a hasznodra válni.
A sztupa beszéd aspektusának körüljárása a mantrák és a dicsőítések folyamatos ismétlését jelenti.
A sztupa tudat aspektusának körüljárása azt jelenti, hogy erősíted magadban az odaadást, azáltal hogy újra és újra átgondolod a körüljárt tárgy tulajdonságait, és az általa képviselt Buddha-tudat képességeit. A három fajta körüljárás közül a tudaté a legfontosabb, vagyis az odaadás fenntartása. Ugyanez vonatkozik a leborulásokra is.
Indiában sok nagy sziddha a templomok körüljárása által érte el a megszabadulást. Atisa és a kadampa gesék is sokszor végezték ezt a gyakorlatot. Egy alkalommal, amikor Atisa épp a körüljárást gyakorolta, Dromtönpa így szólt hozzá:
- Miért nem lazítasz? Miért nem gyakorolod ülve az erényhalmozást? Miért végzed a körüljárás közönséges gyakorlatát?
- Nem érted te ezt – felelte Atisa – A körüljárás tartalmazza a test, beszéd és tudat hármas cselekvését. Ha csak ülsz és meditálsz, csak a tudatodat használod, a tested és beszéded nem. Az érdemhalmozás szempontjából nincs a körüljárásénál jobb érdem.
Azt gondolom nagyon hasznos lenne akár napi több száz körüljárás is olyan személyek számára, akik nehéz, vagy gyógyíthatatlan betegségtől – pl. AIDS vagy rák – szenvednek. Ez az én személyes javaslatom. Mivel a szent tárgyak által megszűnnek a betegségek okai, így maga a betegség is megszűnik.
A sztupa körüljárása előtt ébreszd fel magadban a megszabadulás erős vágyát. Emlékezz a hat világ lényeinek szenvedéseire, és érezz felelősséget a szenvedéstől való megszabadulásukért: „El kell érnem a megvilágosodást minden érző lény érdekében, akik egykor mind anyáim voltak, ezért most a körüljárás gyakorlatát fogom végezni.” A leborulás vagy körüljárás alatt jeleníts meg számtalan testet, melyek lehetnek saját, előző emberi születéseid, vagy istenségek alakjai. Azt is gondolhatod, hogy minden lény ezalatt veled van, és együtt végzitek a gyakorlatot.
Hogy ezerszeressé sokszorozz minden leborulást vagy körüljárást, mondd el egyszer:
„Csomdende desin sekpa dracsompa jangdagpar dzogpe szangye rincsen gyalcenla csakcello” – majd ismételd hétszer:
„Om namo bagavate ratna kitu racaja, tathagataja, arhate szamjak szambuddhaja, tejata om ratne ratne maha ratne ratne vizaja szoha.”
Az első körüljárás alatt gondold ezt: „körüljárok minden lény, de főként az alsó világok lényei érdekében.” A felhalmozott érdemet ajánld fel, főként a legjobban szenvedő alsó világbeli lények javára. Ezalatt gondold azt, hogy a körüljárt szent tárgy végső soron üresség természetű. Ha környezetedben nincs ilyen szent tárgy, amit körbe lehet járni, akkor képzelj el egy sárga DRUM szótagot, amely átalakul egy hatalmas kívánságteljesítő fává, melyen jelen van a menedék minden forrása. Emlékezz arra, hogy e szent tárgy igaz természete, és minden más szent tárgy igaz természete között nincs különbség. Lehet, hogy nem jutsz el Lhaszába, Nepálba vagy Dharamszalába, ezért gondold azt, hogy körbejárod a tíz irány minden szent tárgyát. A lam-rim tanításban is említett ezen vizualizáció által részesülsz a szent tárgyak körüljárásából fakadó mérhetetlen mennyiségű jótéteményben és érdemben.
Arra is emlékezz, hogy a szent tárgyban jelen van minden buddha és bodhiszattva. Elképzelheted a sztupát istenség alakjában. Olvaszd bele a tíz irány minden buddháját és bodhiszattváját. Amikor körüljárod, gondold azt, hogy a Guru megtestesít minden buddhát, dharmát és szanghát. Elképzelheted Csenrézit, Vadzsraszattvát, Namgyelmát vagy bármelyik istenséget, és ismételheted a mantráját. A mantra mondása alatt fénysugarak törnek elő, és teljesen megvilágítanak téged, és minden élőlényt.
Miután végeztél egy körüljárással, érezd azt hogy minden lény megtisztul az összes rossz karmától. Mint az küldés-fogadás (tonglen) gyakorlatban is, ajándékozd oda minden felhalmozott érdemed más lényeknek, főként az alsó világokban szenvedőknek. Adj oda minden eredményt – a megvilágosulást is beleértve – másoknak. Ezáltal ők is elnyerik az ösvényen való haladás és megszabadulás okát.
A második körüljárásnál gondolj az éhes szellemek szenvedéseire. Járj körbe az ő érdekükben. Ha mások javáért gyakorolsz, mentes vagy az önzés tisztátalanságától.
Milarépa mondta: „Miközben járok, meditálok. Részesültem abban a tanításban, mely a gyaloglást átváltoztatja a körüljárás gyakorlatává.”
Még a hétköznapi járást vagy autózást is hasznossá teheted, ha körüljárásnak tekinted azt. Minden irányban találhatók szent tárgyak, vagy gondold azt, hogy körüljárod az egész világot, a benne lévő összes szent tárggyal együtt. Ha így gondolkodsz, cselekvésed erkölcsös lesz, és hatalmas mennyiségű érdemet halmozol fel.
Körüljárás közben örvendezhetsz a saját, három időben felhalmozott érdemeidnek, valamint a mások, bodhiszattvák és buddhák érdemeinek is.
Egyszer Szengyál király így szólt Nagardzsunához:
- Mivel nagyon elfoglalt vagyok, nincs időm tanulni, meditálni vagy elvonulni. Kérlek, taníts meg nekem egy olyan dharmagyakorlatot, amelyet képes vagyok végezni.
Ekkor Nagardzsuna három gyakorlatot adott neki: a bodhicsitta motivációt, az örvendezés gyakorlatát és a felajánlást. Ezt mondta neki:
- Gyakorold az örvendezést újra s újra, miközben akár eszel, akár dolgozol.
Bár Szengyál nem tudta megszakítani országlásos munkáját, hogy testtel és beszéddel is gyakoroljon, munkája közben gyakorolta az örvendezést, és így végtelen érdemet halmozott fel.
Nagardzsuna olyasmit javasolt a királynak, amit a tudatban kell tartani, és ez gyakorolható akkor is, ha nagyon elfoglaltak vagyunk, és sehogyan sem tudjuk abbahagyni a munkánkat bizonyos gyakorlatok végzése érdekében.
A hétágú imának egyik ága az örvendezés. Ezt mindig mondjuk, amikor szadhanát, Lama Csöpát vagy Congkapa gurujógát végzünk. Mégis, akár recitáljuk a szadhanát, akár nem, Nagardzsuna tanácsát követve tudjuk gyakorolni az örvendezést, akár irodában dolgozunk, akár eszünk, autót vezetünk vagy bármit is csinálunk.
Emlékezz arra, hogy szerencsés vagy, hisz érdemeket halmozhatsz, és gondolj az összes múlt, jelen és jövőbeli érdemedre. Saját érdemeidnek való örvendezés által megszaporítod azok számát.
Különösképp a bodhiszattvák érdemeinek örvendj. Abban a másodpercben, amelyben egy bodhiszattva egész napos érdemhalmozásának örvendesz, az övének a felével egyenértékű érdemet halmozol fel.
Általában, ha náladnál magasabb szintű személy érdemein örvendezel, akkor annak felével egyenértékű érdemet halmozol fel. Ha náladnál alacsonyabb szinten álló személy érdemein örvendesz, több érdemet gyűjtesz, mint az illető maga. Örvendj a buddhák érdemeinek. Egy pillanatnyi örvendezéssel végtelen mennyiségű érdemet tudsz felhalmozni. Örvendezhetsz az összes tibeti által a három időben felhalmozott érdemre gondolva. A tibetiek felajánlásokat tesznek szent tárgyaknak, és jó karmát teremtenek a lényekkel irányában.
Örvendezz a Dharamszalában élő szangha és világi emberek három időben felhalmozott érdemein. Vagy gondolj azokra, akik Nepálban, Indiában vagy más buddhista országban halmozzák az érdemet. Ha elismerő csodálattal gondolsz rájuk, ügyes módszert alkalmazol, amellyel te magad is érdemeket gyűjthetsz.
Néha körüljárás közben meditálj az ürességen. A járó meditációval gyakorold a kölcsönösen függő keletkezés átlátását. Kérdezd magadat:
- Mit csinálok?
- Körüljárok.
- Miért járok körbe?
- Azt a tényt leszámítva, hogy testem körbejár, nincs semmi értelme vagy oka a körüljárásomnak.
Nagyon hasznos az ilyen gondolkodás, mert miközben így teszel, hirtelen megváltozik a független én-képed. Hirtelen már nem olyan valós és igaz. Nem arról van szó, hogy az én nem létezik, de nagyot változik az én tapasztalása. Tartsd fenn a tudatodban azt a gondolatot, hogy a test, az összetevők halmaza körüljár, amúgy nincs semmi ok a körüljárásra.
Mindennek a közepén ott van az én-érzet, viszont ez az én nem igaz, nem elkülönülten, önmagában létező. A kölcsönösen függő keletkezés érzetével járj körbe, vagy meditálj a bodhicsittán, vagy más lam-rim tanításon, attól függően, hogy milyen képességet akarsz kifejleszteni a tudatodban.
Leborulás
A leborulás végzésével tisztítod az elhomályosulásokat, és megkapod Buddha testének, beszédének és tudatának képességeit. Bármilyen dharma gyakorlatról is legyen szó, alkalmazd a nyugatias üzleti szellemet: cél a legtöbb haszon a legrövidebb időn belül.
Ha egyszerűen összeteszed a kezed a szíved előtt, az már leborulás. A szutrák szerint a szent tárgy előtt végzett ilyen egyszerű leborulásnak nyolc jótékony hatása van:
A jövőben tökéletes alakkal, szervekkel és érzékekkel bíró testtel fogsz rendelkezni
Tökéletes körülmények közepette élsz majd, melyben gyakorlásod és kívánságaid beteljesülnek, a tan és a lények javára tudsz majd munkálkodni.
Képes leszel erkölcsös életet élni (erkölcs magatartás nélkül nem lehetsz boldog a következő életekben, nem lesz elérhető a megszabadulás és a megvilágosodás)
Lesz benned odaadás (odaadás nélkül nincs megvalósítás)
Hősies lelkületű leszel (hősies, bátor lelkület nélkül nem tudod a dharma gyakorlást fenntartani, nem tudsz kiterjedt bodhiszattva tevékenységet folytatni a tan és a lények javára).
Isteni vagy emberi újjászületésben részesülsz.
El fogod érni az árják ösvényét.
El fogod érni a megvilágosodást.
Amikor belépünk egy templomba, fontos emlékeznünk arra, hogy egy Buddha szobor előtt végzett egyetlen leborulás is rendelkezik e nyolc jótékony hatással. Egy templomban van akár száz Buddha szobor vagy festmény is, és ily módon, miközben nézzük őket és leborulunk előttük, ennek jótékony hatása elképzelhetetlen.
Hogy növeljük a templom vagy sztupa körüljárása közben szerzett érdemet, végezhetünk leborulásokat is. Mivel rengeteg érdem származik a szent tárgyak előtt végzett leborulásból, ezért ez könnyű módszer a mérhetetlen erény halmozásához.
A tanításokban szerepel, hogy a szent tárgyak Buddha megtestesülései. Ha nem is rendelkezünk olyan karmával, hogy találkozhassunk egy élő Buddhával, de a szobrok, sztupák, írások és más szent tárgyak tisztelete által lehetőségünk nyílik az érdemhalmozásra. A legtöbb lény nem képes látni ezekben a tárgyakban Buddha megtestesüléseit, de van olyan aki erre képes. Tibetben voltak olyan emberek, akik nem látták a Dzsokang templom Guru Sakjamuni Buddha szobrát. Számukra a templom teljesen sötét volt, nem láttak benne semmit. Az ilyen ember sok tisztító gyakorlat után kezdte látni a vajmécsesek fényét, de a szobrot még mindig nem. Egy másik ember a szobor helyén, a trónuson nagy halom szárított húst látott. A szobor ottléte még nem jelenti azt, hogy mindenki látja, ugyanis a látás összefügg a tudat állapotával.
A tanítás szerint az állatok nem látják a szent tárgyakat. Kopánban felemeltem a kutyákat, és próbáltam megmutatni nekik a szent tangkákat, de úgy éreztem nem ugyanazt látták mint mi. Ritkán történik meg, hogy állatok képesek meglátni szobrokat. A szövegek szerint egyáltalán nem látják meg az ilyen tárgyakat. Hihetetlen adottság számunkra, hogy rendelkezünk a szent tárgyak észlelésének karmájával, és ez nagyszerű lehetőséget biztosít az érdemek halmozásához. Használj fel a környezetedben látott minden szent tárgyat, istenség ábrázolást a szobádban az érdem halmozásához, hisz emiatt emiatt léteznek.
A szent tárgyak, mint a sztupák és szobrok észlelésének karmája rendkívül szerencsés, mert az ilyen karmájú lények sok érdemet tudnak halmozni. Gondolj Bodh Gaya össze sztupájára, templomára vagy szobrára. Zarándokok százai és ezrei jönnek el Bodh Gayára szerte a világból, hogy felajánlásokat tegyenek a Buddháknak. Habár felajánlásuk értéke csekély, Buddha szent tárgyainak ereje által e felajánlás a megvilágosodás okává fog válni. Ez a Buddhák ügyes módszereinek egyike, melynek segítségével karmájuknak megfelelően vezetik a szenvedő lényeket.
A leborulásnak még tíz jó hatása ismert:
El fogod nyerni a Sakjamuni Buddháéhoz hasonlatos tökéletes arany testet.
Rendkívül szép leszel.
Lenyűgöző hangod lesz.
Szégyen és félelem nélkül, könnyedén fogsz nemes lények vagy más emberek társaságában viselkedni.
Boldoggá fogod tenni az isteneket és embereket.
Vonzó leszel.
Találkozni fogsz Sakjamuni Buddhával, valamint arhat és bodhiszattva tanítványaival.
Nagy vagyonnal fogsz rendelkezni.
A felső világokban fogsz újjászületni.
Gyorsan eléred a megvilágosodást.
Amikor teljes leborulást végzel a nagy tudós, Naropa hagyományának megfelelően, akkor ne maradj sokáig fekve. Némely hagyomány szerint leboruláskor a tenyereket felfelé kell tartani. A leborulás lényege nem maga a kivitelezés módja, hanem a tiszteletteljes magatartás. Így teremtődik meg a jó karma. A tisztelet hiányával vagy ellenszenvvel végzett leborulás rossz karmát teremt. Ha érted a leborulás lényegét, a tiszteletet, sokféle leborulást végezve sem lesz benned ellentmondás. A kivitelezés minősége még a leborulás számánál is fontosabb. Ugyanez vonatkozik például a mandalafelajánlásra is. Ha csak egyetlen helyes leborulást végzel, hihetetlen mennyiségű érdemet halmozol fel vele. A leborulással való érdemhalmozásnak két fontos szempontja van.
Az egyik, hogy annyi veled együtt boruló testet vizualizálsz, amennyit csak tudsz. Alakjuk lehet emberi vagy istenség. Amikor a földhöz érsz, gondold azt, hogy minden irányban az egész földfelszínt beborítja a sztupa vagy oltár előtt leboruló tested. A lam-rim tanítások szerint, ha nem tudsz leborulni rossz végtagok vagy azok hiánya miatt, ha elképzeled ahogy a tested leborul, azzal ugyanannyi érdemet szerzel. Azzal, hogy minél több leboruló testet képzelsz el, hihetetlen mennyiségű érdemre teszel szert, és ezáltal megteremted a dharmát tanító királyként való újjászületés okát. A „Lankara szutra” és más szutrák szerint is, a test által betakart, a föld mélyéig és annak túlsó oldaláig nyúló föld atomjainak számával egyenlő alkalommal fogsz dharmakirályként megszületni.
Pobongka Decsen Nyingpo lam-rim tanítása szerint hatalmas mennyiségű érdem szükséges, hogy dharmakirályként születhess ujjá. A leborulásnak ugyanakkor nem egyedüli eredménye a dharmakirályi újjászületés. Buddha azért említette a dharmakirály esetét, hogy fogalmat adjon akár egy leborulás felfoghatatlan mennyiségű érdeméről. Megszámlálhatatlan atom található a föld felszíne és mélye között. Egy leborulás ennyi számú dharmakirályi újjászületést eredményez. Oszentsége Szerkong Rinpocse szerint Oszentsége a Dalai Láma egy dharmakirály, én ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy minden dharmakirály bodhiszattva is egyúttal. Egy dharmakirály hatalma és vagyona, valamint a sok dharma-cselekvés által rendkívüli módon képes mások javára válni. Az egy leborulás alatt felhalmozott érdem meghaladja a képzeletünket. Az eredmény pedig, kezdve az átmeneti boldogsággal, fel, egész a megvilágosodásig – szintén meghaladja felfogásunkat.
Emlékezz arra, hogy a karma rugalmas, kitágítható. Egy apró erényes cselekedet hatása akár sok száz életen át is boldog pillanatokat eredményezhet. Ugyanígy, egy apró erénytelen cselekedet miatt is akár több életen keresztül tapasztalhatunk különféle szenvedéseket. Ha nem tudjuk felfogni az okot, akkor az eredményt sem tudjuk megérteni.
Mivel különbség van a földön és borulódeszkán végzett leborulás érdeme között, ez azt sugallja, hogy a több érdem miatt fel kellene menni egy magas hegyre. Talán felpakolhatunk egy borulódeszkát a kocsi tetejére, és irány az Everest.
Fontos dolog, hogy a szent tárgyat – legyen az sztupa vagy szobor, tekintsük a Gurunak. Ne mellőzzük ezt a látásmódot. Ha van oltárod otthon, gondold azt, hogy az oltár minden Buddha ábrázolása maga a Guru. Mivel a Guru a legmagasabb szintű, legerősebb dolog, a legtöbb érdem a Guru előtt tett leborulásokból fakad. Bármikor is teszünk felajánlást, bármikor is végzünk leborulást, ez a szempont alapvető. E figyelmesség teszi cselekedeteidet igazán gyümölcsözővé, így halmozódik a legtöbb érdem. A Guru, s minden Buddha és Bodhiszattva jelen van az oltárodnál. Gondold azt, hogy az oltárod tartalmazza a tíz irány minden szent tárgyának lényegét. Így borulj le előtte. Aztán borulj le a tíz irány minden nemes lénye, minden Buddha és Bodhiszattva előtt. Borulj le India, Tibet és Nepál minden szent tárgya, szobra, sztupája vagy írása előtt. Ez több érdemet halmoz, ez a leborulás okos módja. Amikor leborulást végzünk, és azt körüljárással ötvözzük, ajánljuk fel az érdemet minden leborulás után, különösképp a narak lényeknek (poklok lakói), majd az éhes szellemeknek, állatoknak, stb. Néha kösd össze a leborulást a Guru iránti odaadás meditációjával. Tekintsd a Gurut Buddhának, és gondolj az élőlények kedvességére, s hogy ugyanakkor mennyire szenvednek. Ezen a módon a leborulás lam-rim meditációvá válik, és ösztönözni fog, hogy még többet csinálj belőle. Különben egy idő után csak kimerülsz, elbátortalanodsz, és azt kérdezed magadtól: Mit is csinálok én itt? Nem csak fecsérlem az időt?
Minden megtisztítható, legyen az tantrikus gyökérfogadalom, bodhiszattva vagy pratimoksa fogadalom megtörése, vagy bármilyen rossz karma. Szerető együttérzése révén Buddha sokféle tisztító gyakorlatot tanított, mint pl. a 35 Buddha nevének az elmondása. Mindegyik név külön, egyenkénti elmondása sok világkorszak rossz karmáját képes megtisztítani. Mindegyik Buddha – Sakjamuni Buddha testetöltéseként – egy sajátos rossz karmát tisztít. Az ő idejükben, amikor ez a 35 Buddha az ösvényt követve felkeltette a bodhicsittát, elhatározták, hogy a lényeket mind egy sajátos rossz karmától fogják megtisztítani.
Az utolsó Buddha nevének kiejtése a Guruval szembeni rossz karmánkat tisztítja. Egy másik Buddha a káröröm karmáját tisztítja. A káröröm olyan örömérzet, amelyet az ellenségünk vagy nem kedvelt személy bajba jutásakor vagy sérülésekor érzünk. Attól függően, hogy mi váltja ki, a káröröm nagyon súlyos rossz karma oka is lehet. Például ha megölnek egymillió kínai katonát, és ellenszenved miatt ennek örülsz, habár nem vettél részt az öldöklésben, sőt, lehet hogy épp templomszobádban tartózkodtál, meditációs párnán ülve, mégis a káröröm miatt rossz karmát teremtettél. Ebben az esetben egymillió ember megölésének rossz karmáját okozza a káröröm. Habár nem fogtál fegyvert a kezedbe, de meditációs szobádban ülve mégis mintha elkövetted volna ezen tetteket. Ha nem kaptál részletes tanítást, és nem tudsz a sokféle ártalmas cselekvés mikéntjéről, fennáll a súlyos karmák elkövetésének veszélye.
Például Láma Congkapáról nem hallani, hogy leborulásokat végzett volna Vadzsraszattva előtt, viszont élettörténetéből tudni, hogy nagyon sok leborulást végzett a 35 Buddha előtt. Minden este, lefekvés előtt Congkapa elmondta harmincötször a „Hibák megvallása” imát. Ez a gyakorlat nagyon el tudja lazítani a tudatot. Egy lam-rim tanításban Kacsen Jese Gyalcen szerint egy szerzetes nagyon tiszta tud maradni, ha ily módon gyakorol.
Egyszer írtam egy levelet Denma Locsö Rinpocsének, és megkérdeztem benne, hogy Vadzsraszattva helyett Congkapa miért a 35 Buddha előtt végezte a leborulásokat? Rinpocse azt válaszolta, hogy a „Hibák megvallása” egyszeri helyes elmondása – ami a négy erő hatását, és az ima jelentésén való elmélkedést jelenti – még az öt azonnali hatású rossz cselekedet negatív karmáját is megtisztítja.
Ezt az öt súlyos karmát – az apa, anya vagy arhat megölése, egy Buddha vérének ontása, és a szanghában való ellentét keltése – azonnalinak nevezik, mert hatására a halál után azonnal a narak világba születik az ember. Más karmák hatására az ember nem kerül azonnal a narak világba, megjelenhet más karma eredménye is, és esetleg utána jelentkezik az előző karma. Viszont az öt legsúlyosabb karma miatt az ember a halál pillanata után azonnal megtapasztalja a narak újjászületést.
Mégis, még ez az öt karma is megtisztítható a „Hibák megvallása” egyszeri elmondásával. Emiatt végezte Láma Congkapa ezt a gyakorlatot. Ha nem is tudunk leborulásokat végezni, a Buddhák nevének napi harmincötszörös ismétlése is nagyszerű, ahogy azt Congkapa is tette.
A 35 Buddha előtt végzett leborulás alatt a neveket nem szép lassan kell mondani, hasznosabb a nevek minél többszöri ismétlése, miközben az adott Buddha előtt végezzük a leborulást. Egy leborulás alatt sok világkorszak rossz karmája tisztul meg. Ha például egy csoport együtt gyakorol, akkor jobb a neveket szép lassan ejteni, amúgy viszont a gyors ismétlés hasznosabb. Bármilyen rossz karma is áll mögöttünk, Buddha által tanított tisztító módszerekkel adott a lehetőség a megtisztuláshoz. Buddha számunkra többet jelent mint egy atya. Egy gyermek rábízza életét az atyjára, bármilyen szenvedés vagy boldogság is történjen, élete az ő kezében van, teljesen atyjára hagyatkozik. Buddha az, akiben egész életünkben megbízhatunk. Buddha megmutatja minden probléma, minden szenvedés, a szenvedés oka, és a két elhomályosulás megszüntetésének módszereit, és elvezet az átmeneti, majd a végső boldogság felé. Boldogságból boldogságba vezet, egészen a megvilágosodás tökéletes boldogságáig. Az élőlények számára Buddha az egyetlen menedék.
Virágok felajánlása
A virág áldozatnak tíz jótékony hatása van. A füstölő felajánlásának szintén tíz jótékony hatása ismert, mely azonos a virágéval:
Dicső leszel, mint egy virág és tökéletes testtel megáldva.
Szagló érzéked hibátlan lesz.
Tested szaga nem lesz kellemetlen.
Természetes illat fog övezni.
A tiszta erkölcs illata szétterjed a tíz irányban (általános dolog, hogy a fogadalmaikban tisztán élő nagy gyakorlókat édes illat övezi)
Más lények vezetője leszel.
Gyönyörű tárgyakat fogsz kapni ajándékba.
Nagyszerű örömök érnek.
A felsőbb világokban születsz ujjá, mint isten vagy ember.
10. Gyorsan eléred a megvilágosodást.
A fény felajánlása
A fény felajánlásának is tíz jótékony hatása ismert:
Más lények számára fáklya leszel, mely eloszlatja a tudatlanság belső homályát és más zűrzavarát.
Tisztánlátáshoz jutsz.
Elnyered az istenek tisztánlátását.
Dharma-bölcsességgel fogsz rendelkezni, mely ismeri az erény és erénytelenség különbségét (nagyon fontos megteremteni a bölcsesség fejlesztésének az okát és a tisztánlátás kifejlesztését, hogy képes legyél vezetni és segíteni más lényeket)
Eloszlik a tudatlanság sötétje.
Elnyered a megvilágosító bölcsességet.
Még a szamszarán belül sem fogsz sötét helyen születni.
Nagyszerű örömökben részesülsz.
Isteni vagy emberi újjászületéshez jutsz.
10. Gyorsan eléred a megvilágosodást.
A Csakraszamvara gyökérszövegének második fejezete szerint a fényáldozat a kölcsönösen függő keletkezés által lehetővé teszi a gyors érdemhalmozás beteljesítését, és az áldás elnyerését. A fényfelajánlás kihangsúlyozza: „Ha valaki vágyik a nagyszerű megvalósítás után, tegyen százával fényfelajánlást. A tanításokban így olvasható: kísérje a fényfelajánlást illatos virág- és füstölőáldozat, a felajánlástétel módszerének megfelelően”. A takarításnak, s nemcsak a kolostor vagy szent hely kitakarításának szintén tíz jótékony hatása van. A lam-rim megvalósításai eléréséért gyakorolt Dzsorcsö előkészítő gyakorlatban úgy takarítsd saját szobádat, hogy az minden érdem mezejének az otthona. Az oltárra tett valós felajánlások mellett sok felajánlást végzünk, amikor szadhanát gyakorlunk. Ekkor vagy magadnak áldozol, mint Guru-istenségnek, vagy az előtted megidézett Guru-istenségnek teszel felajánlást. Például ha a Csittamani Tarának tett négy mandala felajánlásakor képesek vagyunk minden alkalommal vizualizálni a nyolcas felajánlást, elnyerünk minden átmeneti és végső jótéteményt.
Kivonat a Lama Zopa Rimpocse által 1990. februárjában, Bodh Gayán adott tanításokból.
Gyakorlás a Bodh Gaya-i sztupánál
Ha Bodh Gayán tartózkodsz, időd nagyobb részét töltsd a sztupánál, járd körbe, és végezz leborulásokat. Tekintsd a sztupát minden Buddha dharmakája lényegének.
Először végezd el a bodhicsitta felkeltésének gyakorlatát. Emlékezz Sakjamuni Buddha kedvességére és szerető együttérzésére. Minden Buddha a másokkal való törődés által világosodott meg. Minden bodhiszattva a bodhicsitta miatt lett nemes lény. A bodhicsitta a nagy együttérzésen alapszik, azt kívánja hogy szabaduljon meg minden lény a szenvedéstől, és e célból vállalja a nehézségeket, és bármilyen áldozatra képes. Sakjamuni Buddha számtalan tanítást adott, együttérzése révén számtalan lény elérte a megvilágosodást.
Maga Buddha is mások javára gondolva érte el a megvilágosodást, majd megosztotta a tanítást, egészen az út végéig. Hasonlóképp számtalan nagy jógi, tibeti pandit, és minden nemes lény mások javát tekintve adta tovább a tanítást. A különböző hagyományok mesterei a másokkal törődés által számtalan lényt elvezettek a megvilágosodáshoz, az árjasághoz, az érdemhalmozáshoz. Sok lényből lett bodhiszattva a nemes lények által feltárt tanításokat követve. Mindez a lények iránti szerető együttérzésből fakadt.
Bodh Gaya szent hely. Rengeteg hindu és tibeti teszi itt tiszteletét, zarándokok jönnek minden nap, felajánlásokat tesznek és áldoznak, nap mint nap emberek ezrei járják körbe a sztupát. Ne feledd, hogy egy nyolcvanéves öreg egy előző életében, egy tehéntrágyán ülő légyként körüljárt egy sztupát, és ennek érdeme által lett szerzetes, majd arhat.
Sok lény jut érdemhez ilyen módon. Egy sztupa nagyszerű karmák teremtésének lehetőségét nyújtja a lények számára. Pusztán a kezek összeérintéséből fakadó nyolc jótétemény által, még kisgyerekek is érdemhez jutnak, megvilágosodásuk elérésének, a létkörből való megszabadulás, vagy a jövőbeli boldog élet érdeméhez. Rengeteg rossz karma tisztul meg itt.
Mindez azért lehetséges, mert Buddha szobrok vagy sztupák alakjában jelenik meg. Ha a lények nem is rendelkeznek egy buddhával való találkozás karmájával, és csak szobrokat láthatnak, mégis a felajánlás és körüljárás által képesek sok jó karmát gyűjteni. Ez is Buddha másokra, mindenkire való gondolásából, együttérzéséből fakad. Ezek a szobrok minden nap lehetőséget nyújtanak a lények számára, hogy egy napon, hónapon vagy éven át (itt tartózkodva) tisztítsák karmájukat. Az itt felhalmozott hatalmas érdem mind Sakjamuni Buddha önzetlenségéből fakad. Számunkra felfoghatatlan, hogy Sakjamuni Buddha mennyire csak mások javát tekinti. Nagy együttérzése mellett, teremtett olyan körülményeket is, melyek közepette a lények rossz karmáktól tisztulhatnak. Amellett hogy tanít - megjelenik Oszentsége a Dalai Láma, a Guruk és Tan alakjában – Buddha teremtett szobrokat, sztupákat, vagyis olyan alakban jelent meg, ami tetszetős az adott lények számára. Ez is Sakjamuni Buddha együttérzése.
Emlékezz Sakjamuni Buddha életére, a dzsataka történetekre, a nagy együttérzésből fakadó jótéteményekre. Lásd, mennyire segíti a lényeket, még ha Tibet vagy a világ többi részét mellőzve, csak Bodh Gaya egy napját is tekintjük. Minden kolostorban van egy Sakjamuni Buddha szobor, mely előtt az emberek áldozhatnak, imádkozhatnak. Hatalmas munka, még a szobrok is hihetetlen munkát végeznek. A tárgyak áldásából eredően a lények akár jó szándék nélkül is érdemet halmoznak a fény- és füstölőáldozat, ima vagy leborulás által.
A nagy együttérzés által mindegyik Buddha szobor hihetetlen munkát végez a lények érdekében. Még a koldusok is segítséget kapnak, pl. amikor Oszentsége a Dalai Láma Bodh Gayára érkezik, a sztupa révén a koldusok is átmeneti boldogságban részesülnek.
Buddha tanainak leírása, vagy az olyan könyvek mint a Bodhiszattvacaryavatara, Milarépa élete, stb. lecsendesítik a tudatot, oszlatják az elhomályosulásokat, a zavaros gondolatokat, és ösztönöznek a dharma megvalósítására. Ezek a lények javát szolgáló dharma szövegek is mind Sakjamuni Buddha tevékenysége. Ha el akarsz olvasni egy dharma szöveget, az is Sakjamuni Buddha nagy, lényeket segítő, együttérzésből fakadó tevékenysége.
Ha foglalkozol a Bodhiszattvacaryavatarában említett bodhicsitta áldásaival, vagy a lam-rimben említett, mások javát tekintő cselekvéssel, akkor itt, a sztupánál felidézheted Sakjamuni Buddha nagy együttérzésének áldásait is.
Emlékezz arra is, hogy mennyire nélkülözik a lények a boldogságot, mennyire vágynak utána. Néha pedig gondolj mások kedvességére. Járj körbe minden éhes szellemért, hogy szabaduljanak meg szenvedéseiktől. Ahelyett hogy azt gondolnád: ez az ÉN körüljárásom, az ÉN érdemem, add oda nekik minden eredményed, végezd a körüljárást minden lény, s főleg az éhes szellemek javára.
A következő körüljárást végezd minden lény javára, különösképp gondolj minden narak lényre, minden állatra, stb.
Gondold ezt: Ez a körüljárás értük történik. Gondolj a bardó lényekre is. Ha így teszel, nagyszerűen gyakorolsz, mert mindez őszinte, mások javát szem előtt tartó lesz. A dharmagyakorlat boldoggá és kellemessé válik, mert tudod, hogy mások javára teszel, és ez jóérzést ad. Boldoggá teszed magad azáltal, hogy mások javáért cselekszel.
Rengeteg gyakorlat végezhető a sztupánál. Körüljárhatsz Csenrézi mantráját ismételve, végezheted a csö-t, annak lényegi gyakorlatát és imáját szavak nélkül is, vagy csinálhatsz Láma Csöpát, Vadzsrajoginit, stb. Körüljárás közben elmélkedhetsz a Három Fő Ösvényen. Gondolj az emberi élet értékére, minden lépéssel beteljesítheted a három nagyszerű célt, és minden lépéssel közelebb kerülsz a halálhoz. Elmélkedj az kölcsönösen függő keletkezésen. Az „én” is pusztán kölcsönösen függő keletkezés. „én” sétálok, mert testem alkotóelemei sétálnak. Az összetevők mozognak, és ezt tekintjük alapnak az „én” meghatározásakor. Nem létezik független „én”. (Így gondolkodva:) enyhülni fog az állandóan és erősen hitt, függetlenül létező „én” képe.
A hit erősítésére jó a sztupánál dzsataka történeteket, vagy Sakjamuni Buddha élettörténetét olvasni. Jó olvasmány a Bodhiszattvacaryavatara is, ezt legjobb megtanulni, és körbejárás közben fejből ismételni. Egy szerzetes minden reggel elmondja az Abhidharmakósát körüljárás közben, és szadhanaként elismétli a 80 000 szlokát minden nap. Olvashatsz is, miközben a sztupánál ülsz.
Ha a tisztító Vadzsaszattva mantrát mondod, tekintsd a sztupát Vadzsraszattvának. Nektár sugarak áramlanak ki a sztupából feléd és minden lény felé, hogy megtisztítson téged s mindenkit a szenvedéstől, és annak igazi okaitól, a haragtól, vágytól és nemtudástól, a szenvedés és zűrzavar által elhomályosult tudattól.
Gondolj az élőlények szenvedéseire, és miközben az együttérzésen elmélkedsz, tisztíts meg mindent Vadzsaszattva mantrájával.
Hasonlítsd össze mit teszel te, és mit tett Sakjamuni Buddha testével, beszédével s tudatával a lények érdekében. Mennyire válik Sakjamuni Buddha a lények javára, és mennyire válok én? Vagy ha nem is tekintünk másokat: mennyire vagyok hasznos saját magam számára?
Végül ajánld fel az érdemeket. Ennek mindent tartalmazó, legrövidebb módja a következő:
Ezen érdem által, anélkül hogy egy napot vagy egy évet késnék, érjem el Guru Sakjamuni Buddha megvilágosodását. Vezessek minden lényt ebbe az állapotba.
Imádkozz, hogy képes légy elvégezni ezt a munkát, hogy mindenki javára válhass, ahogy azt Sakjamuni Buddha is tette:
Ezen érdem által, bármilyen lény lát vagy hall, érint vagy emlékezik rám, csituljon nem kívánt szenvedése, és azonnal érje el az átmeneti, majd a végső boldogságot. Bármennyi érdemet is halmoztam a körüljárással, megosztom minden lénnyel, részesüljünk belőle mindannyian.
Az otthoni gyakorlás nehezebb, hisz az érdem halmozásához erényes szándékra van szükség. Viszont a sztupánál már a tested mozgatása is érdemhalmozást eredményez, a szent tárgy ereje miatt. Ne vesztegesd hát idődet, ha adott ez a lehetőség. Ez általában a szent helyek előnye, sokkal több érdem halmozható az ilyen helyen. Még ha valaki mérgesen, másokról rosszat gondolva is jár körbe, még az is érdemet halmoz. Még ha haraggal is tekintesz egy Buddha festményre, tisztulsz, és a tárgy ereje által elnyered a egy Buddhával való jövőbeni találkozás okát. Ha számolod a leborulást, mantrát, stb, fontos hogy örvendezz közben. Az öröm növeli az érdemet, ez a számlálás előnye.
Ezt a durván szerkesztett szöveget a Lama Zopa Rimpocse által 1985 februárjában, Bodh Gayán, a tiszteletreméltó Tubten Wangmónak adott személyes tanácsok alapján állítottuk össze.
