Az imamalom elkészítése részletesen-
( a munkában a fotók is segitenek. )

 

A munkához szükséges kellékek.
Olló, a kivágott elő-nyomtatott keménypapíralkatrészek, a kinyomtatott mantrapapírok, snitzer,
technokol rapid, hegyes ceruza, (lehetőleg) fém vonalzó, és ha kell: szemüveg!

A fedél bevagdosása.
A kerek fedélen a fémvonalzó mentén kivágjuk a légterelő-lapátok kiképzéséhez szükséges
nyomvonalat. A fémvonalzó nem szükséges kellő gyakorlat, vagy megbízható készügyesség esetén,
de kell a lapátok éles törésvonalban történő darabonkénti felhajtogatásához!

A lapátok felhajtogatása.
Vigyázzunk az éles, határozott hajtásokra.

A fedél kinézete ezekután.
Még nincsen bevágva a középvonalig tartó vonal. Jól figyeld meg a légterelő lapátok
hajlatának irányát. Feltétlenül erre kell hogy irányuljanak. Ugyanis, ha ellenkezőleg
áramlik ki a meleg levegő (a lamellák fordítottsága miatt;) az imamalom a mantrákkal
ellentétes irányban fog forogni, ami nem valami jó karma. A forgásirány mindig a nap
járásának iránya. Balról jobbra tehát.

A hosszú, sugárirányú vonal kivágása,
A középponttól a korong széléig.

A sugárirányú kivágást átlapolva kell összeragasztani.
Így kell kiképezni a tető kúpos alakját. Az átlapolás mértékét a printeléskor
előtűnő 15mm-es halovány vonal adja meg.
(Itt most nem látszik, a tető túlsó oldalán van.)

A kész kúpos tető.
Vigyázzunk, hogy az átlapolt ragasztás a középpontig határozott és egyenes legyen,
ne girbegurba...

Alulró pedig így fog kinézni.
Itt is látható, hogy mennyire egyenes és határozott vonal mentén megy az átlapolás.
Tapasztalataink szerint szinte csak a Technokol rapid jó imamalom-készítésre.
Vannak gyorsabb, vannak erősebb ragasztók, de mással mégis sokkal nehezebb.

A printelt kemény lapból kivágjuk a csíkokat is.
A vágást egy kartonpapiron, vagy üveglapon is végezhetjük. Favonalzó nem jó, mert
sokszor belevág a snitzer...Persze, jó az olló is.

Az előreprintelt papirszalagok kivágása a cikcakk-vonal mentén.
Kissé unalmas, de ez rögtön megváltozik egy kis "alámantrázással"...
Miután az összest kivágtuk,- lesz szükségünk aztán igazán a fémvonalzóra!
Ugyanis csak ennek segítségével tudjuk igen határozott vonalban végighajtogatni
a papirszalagot, középen, élesen megtörve.

A végighajtogatott szalag palástját a körmünkkel "előgörbítjük",
hogy könnyebb legyen körben felragasztgatni.

Az a jó, ha mindkét részt bekenjük Technokollal,.
A tetőt is, meg a "krokodilfogakat" is. De aztán várunk 15 másodpercet.
Igy rögtön odatapad, de azért az ujjunkkal is erősen össze kell a rétegeket paszíroznunk!
A csikok a találkozásoknál 15 mm-el legyenek átlapolva!!!
Úgy erősebb lesz a végeredmény.

A cél tehát egy hengeres palást kialakítása a kúpos tető alatt.
Erre csatlakoznak a mantrákat tartalmazó papírok...

...amelyeket (szintén) snitzerrel kivágunk.
A kivágásnál nagyon pontosan követni kell a körvonalakat, mert ha ezektől eltérünk,
a pontosan kiszámított méretek nem fognak stimmelni. Ez vagy azt eredményezheti, hogy
túl rövid lesz a mantra-palást, vagy azt, hogy túl hosszú.
Ha mégsem stimmel, és rövid, akkor papírtoldalékkal segíthetünk a dolgon, de ha hosszú,
akkor nem szabad úgy összeragasztanunk, hogy a mantrák fedjék egymást. Ekkor egy sor mantra
csak "részleteiben" lesz látható, amit nem jó tennünk Buddha tökéletes beszédével.
Ekkor vágj ki egy csíkot (függőlegesen) és toldd ki üres papircsíkkal.
Még mindig jobb, mint hiányos mantrákat forgásban tartani!

Jól látható a balszélen az üres 10mm-es csík,
ennek segítségével lesz összeragasztható a három mantralap.

Az összeragasztott mantrapalást..
A jobb oldalon lévő sávból meghagyunk 10 mm-t, az kerül a bal oldali végződés alá.
Így aztán körbezárul a mantrapalást.

A megmaradt üres sáv lesz tehát majd az összefogó rész..
A mantrapalást kivágása és ragasztgatása közben jó, ha odaméricskéljük a fedélhez,
nehogy aztán valami méretbeli meglepetés érhessen minket a végső felragasztásnál.

Itt vigyázzunk, hogy az első 10mm-t ne (!) ragasszuk fel !
Alá kell majd illesztenünk a 10mm-es üres csíkot...

Szép lassan felragasztjuk a mantrapalástot,
ügyelve arra, hogy egyrészt jól felragadjon, másrészt szép egyenes legyen, követve a
fedél vonalát. Ja: és nehogy fejjel lefelé!!!

Ügyeljünk hogy mindenütt jól meg legyen ragasztva.
(Jelszó: Technokol!)

Belülről nézve a találkozás.
Jól látható az is, hogy a "krokodilfogak" át vannak egymás alá lapolva.
Tehát, fedik egymást.

Végül, az alsó abroncsot is beragasztjuk,
melyet persze sziantén át kell lapolnunk vagy 15 mm-el, hogy jó erős legyen

Ez az az abroncs, ami erős tartást ad a mantrapalástnak.
Ez is mindenféleképpen kell bele.

Szükségünk van végül egy körbeköszörült, félbeválasztott sárgabarackmagra is.
Nem érdemes mással kísérletezni. Szinte csak a sárgabarackmag jó.
Tudunk küldeni előreprintelhető mantrákat, imamalomfedél előprinteléshez is fájlokat,
meg mindenféle infót, de félbevágott, köszörült sárgabarackmag sajnos nem továbbítható
az interneten. Ezt mindenkinek saját magának kell megoldania, de fontos, mert enélkül
nem helyezhető üzembe a manikorlónk.

A barackmagot be kell ragasztanunk a fedél belsejébe, közepébe, pont középre.
Ez lesz az imamalom "csapágya".

A kész imamalom.
Már csak az kell, hogy felhelyezd egy kihegyezett végű, (de semmiképpen nem sorjás, sarkos) vékony,
meghajlított drót tetejére, mely az alá helyezett mécses fölött tartja (mintegy 25 centiméternyi biztonságos
magasságban;) mire az egyből forogni kezd.
Vigyázz!!! Sose hagyd magára, mert felügyelet nélkül tűzveszélyes!!!

AZ ÉRDEMEK ÖSSZEHASONLÍTHATATLAN MEZEJE!

amennyiben problémád akadna az imamalmok készítése során, úgy természetesen szivesen fogadom email-es kérdéseidet

 

vissza a tetejére